SZC logo

Debreceni Szakképzési Centrum

OM kód: 203033/018 | 4028 Debrecen, Kassai út 25.

Intézmény logo

Debreceni SZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskola

HírekKözérdekű adatokTeamsKRÉTA
Széchenyi 2020

Hírek

2024. febr. 28.


DSZC Építech

    Diákunk a döntőben

    Dániában rendezik meg 2025-ben az EuroSkills versenyt, melyre a válogatók már 1 évvel korábban elkezdődtek. Tanulónk Kovács Sándor Hűtő- és szellőzésrendszer-szerelő szakmában indult ezen a megmérettetésen. Az előválogatóba 46 tanuló jelentkezett az ország minden tájáról. 12 fő jutott a nemzeti döntőbe.

    Diákunk a döntőben

    A döntő gyakorlati feladatból és egy pszichikai tesztből állt, szimulálták az igazi versenykörülményeket. Nagyon szoros verseny alakult ki, 0,22 ponttal maradt el az első helyezéstől. A minőségi és precíz munkájának köszönhetően az előkelő II. hely megszerzésével Kovács Sándor bekerült a programba, ahol intenzív felkészülés következik számára a Euroskills felkészítő csapata segítségével.

    Gratulálunk Kovács Sándor KSZ/12/1.  osztályos tanulónknak, és Kiss Gyöngyi  felkészítő tanárnőnek a fantasztikus eredményhez.

    Sok sikert kívánunk Sanyinak!

    GALÉRIA

    Diákunk a döntőben

    20240227_160957.jpg
    20240227_161138.jpg
    20240227_173443.jpg

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    Diákunk a döntőben

    Diákunk a döntőben

    Az Országos Szakképző Iskolai Közismereti Tanulmányi Versenyek 2025/26. tanévi országos döntője 2026. április 24-én Győrött zajlik. A reál tantárgycsoportban versenyez Horváth Annamária, iskolánk 10. évfolyamos tanulója. Ancsa keményen készült a versenyre, ahol három különböző feladatot kell írásban, számítógépen és szóban megoldania. A felkészülésben tanára és osztályfőnöke, Jókay Pál, valamint mentora, Varga Bernadett segítette.

    2026. ápr. 24.


    DSZC Építech

    A szakmai eredmény jutalma

    A szakmai eredmény jutalma

    Kiss Lexi, iskolánk diákja harmadik helyen végzett az országos Szakma Kiváló Tanulója versenyen, burkoló szakmában. Ebből az alkalomból Lexi a Profi Barkácsáruház egy 50.000 Ft értékű munkaruhacsomag felajánlását vehette át a napokban. Köszönjük a felajánlást és Lexinek további sikereket kívánunk!

    2026. ápr. 24.


    DSZC Építech

    Időmimikri

    Időmimikri

    Az NTP- NTP-TEHETSEG-26-0235 azonosítószámú „Formába öntött mesterség” című pályázatnak köszönhetően a MODEM-be látogattak el a programban résztvevő tehetségígéretek és mentoraik.

    2026. ápr. 21.


    DSZC Építech


    Partnereink

    SZC logo

    Debreceni Szakképzési Centrum


    Debreceni SZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskola

    4028 Debrecen, Kassai út 25.

    Telefon: 06 52/525-350

    E-mail: igazgato@epitechdszc.hu

    OM azonosító: 203033/018

    Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/002420


    2026Debreceni SZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskola